ZooLeee blogja 1.2

Megint nincs kedvem írni, pontosabban nem úgy van kedvem. Majd írok talán, addig is inkább idézgetek. Betűhíven:

Végül találkoztunk, hosszú napok óta nem láttam, s néhány napja nem is beszéltünk. Furcsa, hiszen ezelőtt gyakorta hívott. Ő volt, ki csilingelő hangjával színesítette dolgos hétköznapjaim. Aki forró ölelésével és mézédes csókjaival várt hétvégente. Szinte egyetlen biztos kapcsolatom a realitásokkal, a való világgal. Sokszor bizonyította, a megtestesült boldogság maga, nem holmi álomkép. 

Most mégis más volt! Messziről rohantam felé, mint a filmeken. Vártam, hogy végtelen ölelésben teljesedjünk ki. Ehelyett valami teljesen más fogadott, se forró ölelés, se mézédes ajak. 

-Mi van veled? -kérdeztem.

-Szakítunk! -válaszolta komoran.

-Tessék?! Hogy mit?

-Igen, szakítunk! -és ezzel eltűnt a ködös, sötét éjben.

Szavai sortűzként hatottak rám. De, hát én csókot vártam, nem sortüzet! Kattogott agyam minduntalan. Ezernyi acélgolyó megállítatlanul szaggatta testem ezen egyetlen szó hallatán. S a golyók kezdetben iszonyatos forrósággal vetették szét, ami egész volt. Lassan és mindennél fájdalmasabban hűlni kezdtem, a hideg acél ha lehet még fájdalmasabb égette sebeimet. Az ezernyi hideg acél fájdalma tán sohasem fog elmúlni. Egy ilyen sortüzet ember nem élhet túl! És valóban! Meghaltam! Ott és akkor, azon egyetlen szó által kínok kínjai közepette haltam meg. Kezdetben fel sem fogtam mi történhetett, hogy mi lehet ez a kín, ami zsigerig hatol és felforgat mindent, ami ép volt. Aztán szép lassan ráébredtem, meghaltam és megmásíthatatlanul zuhantam lefelé. Kihűlő testem végül társra talált a végtelen mocsokban. Megtaláltam igaz társam a hűvös, őszi talajban, mely szinte egybefüggő sártengerként lepte be a szelíden hulló sárgás leveleket. Mint egy elhalt levél hullottam alá én is a mélybe. Érzéketlenül koppant fejem a sötétben, egyetlen szó visszhangzott végig. Szakítunk! Ismét éreztem az ezernyi dermedt acél feszítését testemben. Már nem számított semmi. Mozgásra képtelenül feküdtem ott, méteres mélységben. A megfakult falevelek, sorstársaimként hulltak alá, természetszerűleg temetve engem és fájdalmaim. Sikoltani nem volt erőm már, könnyes szemmel éreztem a véget. Lélegezni már alig bírtam annyira betemetett a sok gally.

Ekkor fényt láttam a levelek között. Iszonyat fehérség borította a látóhatárt. Egy férfi lépett felém talpig fehérben. Ősz hajától alig ütött el fehér zakója, inge, nyakkendője. Kezét nyújtotta felém.

-A nevem Lucifer! Ha velem tartasz túléled a halált is!

Aztán felriadtam, hajnali négy óra hét perc. Köröttem minden saját izzadtságomban úszott. Kezembe borítottam arcomat: Tán mindez csak álom volt?-gondoltam. Izgatottan kezdtem keresni Őt, de sehol sem volt. Az ágy üresen, a ház sötétben. Hát mégis valóság lehetett?

Igen, tudom, hogy alap! Apám pont most kezdte el megint olvasni. Azt hiszem beillesztem a lista végére én is, mert jó!

Rendhagyó és talán hagyományteremtő írás következik. 

A néhány nappal ezelőtti téma nem igazán sikeredett úgy, ahogy elvártam, terveztem. Igazából már az elején gondolhattam volna erre. A kissé hosszúra sikeredett bejegyzésben viszonylag kevés időt szenteltem a magyarázatoknak. Abból indultam ki, ha saját példákon keresztül mutatom be -úgymond- elméletem, az mindenki számára világos és érthető lesz. Tévedtem. Persze, hogy tévedtem, hiszen nem egyformán gondolkozunk, ahogyan erre a befejezésben is utaltam! Hogyan is gondolkodhatnánk mind egy sémára?! Bár a lehető legjobb úton haladunk egy orwelli '84 irányába, de ez most nem ide tartozik!

Megpróbálom minél egyszerűbben elmagyarázni. Az egész skatulyás elméletemet pusztán logikára építettem. Egyszerű matematika, azon belül is halmazelmélet leginkább. Fogjuk az embereket, mint a halmaz elemeit és csoportosítjuk őket, azaz halmazokba zárjuk. Csoportosítjuk megjelenésük, egy-egy tulajdonságuk vagy viselkedésformájuk alapján. A halmazokat (ha úgy tetszik skatulyákat) különböző címkékkel látjuk el, akár többel is. Innentől kezdve megvan egy alapunk és már csak a kategorizálás logikáját kell megtalálnunk. Azt, hogy mennyire lehetnek részhalmazok, mennyire vehetjük egy-egy halmaz metszetét, szintén a besorolás logikája dönti el.  Ha durva logikát követünk a kategorizáláskor, akkor metszetekről nem is beszélhetünk. Ilyenkor minden tiszta és világos, fekete vagy fehér; a vagy b; alma vagy körte! Ebből kiindulva írtam előzőleg a példákat. Ha effajta logika alapján valakit a rasszista halmazba sorolunk, attól legvadabb rémálmunkban sem gondoljuk, hogy két néger sráccal whisky-zik egy kocsmában (hogy a példámnál maradjak). Ilyen esemény láttán könnyedén összedől a logika is, jobb esetben újragondoljuk az egészet. Részemről ez volna a cél az ilyenfajta viselkedéssel, írásokkal, megnyilvánulásokkal. (Nevezhetjük ezt természetesen provokációnak is, hiszen valahol ki kell provokálnom a logikai restartot, magától aligha menne, főleg ha folyamatos megerősítésekre talál (a megerősítések valóságtartalma, milyensége megint nem e bejegyzés témája!).)

Mint már írtam efféle kategorizálás, skatulyázás a világ megismerésének könnyítése miatt alkalmazható, alkalmazandó. Megkímél minket felesleges és kínos helyzetektől. Az elő- és utóítéletek alapján megalkotott skatulyák megóvhatnak a (negatív) csalódásoktól, balesetektől is (pl.: ha zongorát húznak fel a tetőre az veszélyes kategória, nem állunk alá!), segítenek felállítani az elvárásokat a másik irányába. Erre vonatkozó egyszerű példa: ha valakit úgy ismersz, hogy világ életében egy lusta, mihaszna ember volt, nem érdekelte más, csupán önnön boldogulása, akkor e tulajdonságai alapján nem őt fogod megkérni, hogy segítsen felásni a hátsókertet szívességből! A kialakított halmaz/skatulya/kategória, a róla megismert kép alapján nem várod el tőle, hogy pont most segítene. Persze, ha miközben ásod a kerted átjön és besegít, akkor összedőlt a világkép, megbukik a logika, és pozitív csalódásban lesz részed vélhetően. 

Eszembe jutott egy talán jobb szemléltető példa is: Tegyük fel, éppen Olaszországban nyaralsz. Estefelé betérsz egy kocsmába, étterembe, mindegy. Tegyük fel, hogy az idő haladtával csatlakozol egy ottani társasághoz, akik hol angolul, hol olaszul társalognak. Feltételezed, hogy nem mind olaszok, ezért az angol nyelv ugyebár. Többségük mégis az olasz címkéjű skatulyába kerül. Ekkor vélhetően nem fogod elkezdeni énekelni pl. a székely himnuszt éjfélkor, hiszen olaszok (a vázolt szigorú logikai rendszerre épülő kategorizálás alapján), ezért felesleges volna. Csak jöhetne a hosszú magyarázkodás, amihez nincs kedved. Ellenben ha mégis megteszed és csupán a példa kedvéért valaki veled énekli, majd magyarul megkérdezi, hogy hogyisvanez? Akkor bizony a kategorizálás elbukott, az olasz mégsem az, hanem ugyanolyan magyar, mint te. Amennyiben nem ilyen durva kategorizálással kezded a társaság megismerését, könnyedén kiderülhet, van magyar is közöttük. 

Megtörtént és jelen esetben ideillő példa: egyik kedves ismerősön szintén Olaszországból utazott haza vonattal és a hosszú út során a mellette ülő úriemberrel társalgott. Angolul beszélgettek, néha egy-egy olasz szó (ismerősön hónapokig dolgozott kint, ez volt a megszokott kommunikáció számára). A határnál, útlevél ellenőrzés közben derült ki nekik, hogy mindketten magyarok. Ezután már magyarul folytatták. Ez a példa is mutatja, hogy egy-egy kategorizálás miatt néhány tevékenység meg sem fordul a fejünkben, például külföldön (és itt nem a szomszédos országokra gondolok) magyarul leszólítani valakit.

Eléggé sarkosított példákat hoztam természetesen és az emberi viselkedés, gondolkodás sem épül ennyire szigorú logikára. Nem is épülhet, hiszen nem gépek vagyunk. Azzal remélem, -szinte- mindenki egyetért, hogy a világ nem fekete és fehér (ahogyan egy éve is mondtam eléggé hirtelen felindulásból). Mondjuk szerintem az effajta skatulyázás kapcsolatban állhat azzal a ténnyel (legalábbis sok helyen olvastam már), hogy társadalmunk nem tud kérdezni. Ide vonatkoztatva inkább elkönyvel valaminek a bakancs alapján, mint megkérdezné, ugyan minek is hordom?

Nem akarom ragozni tovább. Van még gondolatom ezzel kapcsolatban bőven és lehetne árnyalni is az egész elméletet. Sőt, bizonyára hibák is akadhatnak. Megjegyzéseket kommentek formájában várom! Tényleg!

 A teljes beszéd itt: barikad.hu/node/9548

Ajánlott:  Letöltés: Horthy Miklós: Emlékirataim

A hunhír-es cikket inkább nem ajánlom, tele van helyesírási és stilisztikai hibával, ráadásul eléggé egyoldalúan támadó a retorikája. 

Rögtön az elején szögezzük le: nem nézek tévét! Az effajta rágalmak elkerülése végett muszáj megtennem ezt a kijelentést. Az, hogy valamennyire képben vagyok a csatornákon futó műsorokkal, s azok milyenségével kapcsolatban csupán az olvasott és barátaimtól élőszóban szerzett információknak köszönhetem. A hét első napjaiban, általában reggeli közben (amennyiben időm engedi) végiglapozgatom az aktuális heti műsorújságot. Megnézem benne a kiemelten ajánlott filmeket, néhány cikket, meg a heti filmkínálatot napokra bontva. Velem ellentétben a családom többi tagja elég aktívan bámulja azt a bizonyos villogó dobozt. Ezért esik meg, hogy amíg velük kommunikálok óhatatlanul is látom, amit néznek éppen.

Mellékesen megemlíteném, hogy internet-hozzáférésem miatt okafogyottá is vált a tévénézés. A híreket naprakészen több forrásból be tudom szerezni. A szórakoztatást és tanulást pedig magam irányíthatom kedvem szerint, bármilyen témában.

A rövidke felvezetés után a témáról: a minap olvastam valahol, hogy mennyire sok főzőműsor van manapság. Említettek még egy egész csatornát is, ahol 24/7-ben főzőcskézhetünk. Ha kicsit belegondolok elég jó és viszonylag könnyen kivitelezhető üzlet. Az ORTT határozata alapján ugyebár minden kereskedelmi csatornának kell saját készítésű műsorokat is vetítenie, egy meghatározott arányban persze. Az efféle műsoroknak elég egyszerű receptje van: végy néhány kamerást, egy háttérstábot (ami ugye alapból megvan), adj hozzá néhány celebet (ha botrányt akarsz, akkor köztörvényes, elítélt bűnözőket is akár) és a szponzoroktól kapott díszletek és kellékek között főzzenek! Hetente újuló arcok, izgalmas felvezetések, poénos kommentárok, főműsoridő és voálá, kész is a nézettség!

Ezt bárki megcsinálná! –gondolhatjuk joggal. Nos, akkor csináljuk is meg! Ki tartana velem? Vázolom a tervem!

1. adás:

Speciális, bemutatkozó adás, amolyan hangulatteremtő. 6-7 fős baráti társasággal (fejenként egy kocka sör!) kimenni valami hangulatos helyre bográcsozni. Mondjuk vízpartra és akkor jó vágóképeket lehetne csinálni. A sör meghozza hangulatot, forgatókönyv sem kell. Gulyást, vagy pörköltet meg mindenki tud főzni! Külön érdekesség lehet a nyílt tűz. Ha akad önként jelentkező picit meg is gyulladhatna. Tudod, az akció kedvéért.

2. adás:

Emlékeztek még Jamie Oliverre, ugye? A brit szakácsnak több műsora is ment (talán még megy is) a Sprektrumon. Emlékszem ő csinálta mindig azt, hogy bejárta fél Londont egy-egy bevásárlás alkalmával. A második adás gyakorlatilag az elsőnek lenne az előzménye. Annyira nem is a főzésről szólna, hanem az előkészületekről. Amolyan werkfilm. Főhősünk egy kamerással rohangál a városban alapanyagokért. Sorbaálláskor beszélget mindenféléről a mellette állókkal. Aztán meg az eladókkal, ezzel feltartva a sort. (Extraként egy beépített ember verekedést provokál, mert unja a sorban való várakozást.) Aztán bemutatni egyesével az első adásban szereplőket. Ezt meg olyan Blöff főcím-szerűen tudnám elképzelni.

3. adás:

Itt jöhet a tényleges rendezés, sztori, főzőcske. A lényege, hogy mindenkinek leessen a képernyők előtt, hogy nagyon mű az egész. A csavar az, hogy direkt csináljuk ennyire műre és ezt éreztetjük is. Az alap koncepció, hogy „véletlenül kiválasztott családokhoz kéredzkedünk be főzni egyet”, mármint egy komplett stábbal! (Kamera, mikrofonos, világosító, sminkesek, rendező, miegymás.) Igazából napokkal előtte lebeszélni a főleg idős hölgyekkel, hogy majd megyünk és csináljon úgy, mint aki meglepődik. El is képzeltem egy ilyen nagyon gáz jelenetet, ahogyan betódul a stáb a kis konyhába, néni meglepődik, fejtegeti, hogy nem is várt minket, közben pontosan annyi főnek már előre meg van terítve és nagyon látszik, hogy aznap lett takarítva is. Aztán szintén random felcsapunk egy szakácskönyvet, kiválasztunk egy ételt és micsoda véletlen pontosan ahhoz vannak otthon alapanyagok! Még ilyet?! Közben a nyugdíjas háziúr háborús élményeivel fárasztja a sminkes lányt és házi pálinkájával részegíti az operatőrt és a rendezőt. Tiszta giccs! Hogy az idősebb korosztályt is megszólítsuk főzőcske közben a régi idők főzési szokásairól beszéltetjük a hölgyet. Majd a bezzeg a mai fiatalok! kezdetű ismerős és elcsépelt frázisok következnek. (Bár ez így már tautológia!)

Végül vagy kolosszális siker lesz és reggeli ébresztős műsorokba hívnak, vagy iszonyatos bukás. Évekig fizethetnénk a kölcsönöket, amit a gyártásra vettünk fel, az utcán mindenki kinevetne, ilyesmi.

Már csak egy kamera kell és kezdhetjük is! Benne vagy?

Részemről kétség sem fér hozzá, hogy ez az egyik legjobb dala a Moby Dicknek. Egy rövid intro után ezzel a lendülettel kezdődik a Golgota, s kitart a végéig, mesteri! Persze sorolhatnám még hosszan a kedvenceket, de valahogy a Golgota és persze a Kegyetlen évek albumok számítanak részemről abszolút favoritnak. Ízlések és pofonok, ugyebár. 

"Szívem oly mélyre ne jusson, hogy a divat pórázán fusson."

(Csü Jüan vagy  Qu Juan)

Nem szeretem ha beskatulyáznak! Lehetne a tételmondata az egész bejegyzésnek, sőt tovább megyek, lehetne mottója a nagy egésznek, amit egyesek egyszerűen csak életnek neveznek. Azért sem szeretem, mert nem vagyok egy egyszerű eset, így részemről egyik skatulya sem felel meg, amibe mindenáron betuszkolnának.

Mondok néhány egyszerű példát.

Néhány éve, mikor még rövid hajam volt -bár talán pont akkortájt kezdtem növeszteni-, állandó jelleggel rockernek bélyegeztek. Még a legközelebbi ismerőseim, barátaim is. Tették ezt azon egyszerű okból, hogy ők úgy tudták csak és kizárólag rockzenét hallgatok. Megerősítette őket a főként fekete színű darabokból álló ruhatáram is. Talán közrejátszott, hogy pont akkor 2005-6 körül találtam egyik Depresszió koncerten egy kétsoros, szolidan szegecselt karkötőt. (A sors iróniája, hogy pár évvel később ugyanott, ugyanilyen koncerten veszítettem el.) Természetesen aláírom, hogy ilyen attribútumok mellett könnyű volt megalkotni a rocker címkével ellátott skatulyát, melybe vígan dobáltak. Később persze nagy volt a megdöbbenés, amikor tudomásukra jutott, hogy rockerként jazz, blues, vagy éppenséggel komolyzenét hallgatok, az elektronikusról nem is szólva! Ezek után már elhitték, hogy közöm nincs ehhez a skatulyához.

Meglátásom szerint azért találnak ki az emberek ilyesfajta skatulyákat, hogy az általuk ismert világban el tudják helyezni a másikat. A fenti példából kiindulva, ha valaki főként fekete ruhában jár, hosszabb haja van és gyakran jár koncertre, mellesleg nem átall zenekaros pólóban sétálni nyílt utcán, akkor bizony ő rocker! Ha valamit nem ismerünk részleteiben, akkor felszínes információk alapján keresünk neki egy skatulyát és ha törik, ha szakad belegyömöszöljük. Tesszük mindezt az ismeretlentől való félelmünkben is. Hiszen sokkal könnyebb, egy már ismert skatulya vélt, vagy valós tulajdonságai alapján kiválasztani az illetővel szembeni szükséges, vagy éppen helyénvaló viselkedési formulát. Egyszerűbb a már begyakorolt reakciót reprodukálni, mint újabb után kutatni, ami megfelel az adott helyzetben. Persze, mindenképpen említendő fék az elő- és utóítélet, erről nem szabad megfeledkeznünk! Az idő haladtával így üldögéltem például a rasszista címkéjű skatulyában is, de erről később. 

Az érdekesség nem is ebben lehet. Részemről sokkal szórakoztatóbb látni a tanácstalan arcokat, amikor kiderül, hogy nem illek bele az általa kreált skatulyába. Ahogyan összeomlik a világról alkotott és eddig iszonyú stabil oszlopokon álló képe. Legutóbb például két este egymás után töltöttem hosszabb időt egy kocsmában, ahol amúgy alig fordultam meg annak előtte. Következezésképp vajmi kevés emléke lehet a törzsközönségnek rólam. Első este az érdekesség kedvéért bakancsban, gyakorlóban és valami szintén fekete pólóban (már nem is emlékszem milyen volt) jelentem meg. Teljesen átlagosan viselkedtem, udvariasan elém engedtem az idősebbeket és a nőket az ajtónál, utóbbit a pultnál is. Belépve köszöntem és itt álljunk is meg egy anekdotányit!

Máig frissen él emlékezetemben az első komolyabb dicséret, melyet még kis pöcsös óvódás koromban kaptam. Emlékszem pont édesapám jött értem napközi után, ami akkortájt ritka volt, munkájának köszönhetően. E nap mégis valamiért ő jött elém, szerintem nem bánta meg. Miközben bőszen ugrándozva meséltem neki, milyen jót játszottam aznap a nagyszőnyegen, ő inkább az óvónőmmel konzultált, kibírhatatlan voltam-é aznap. Zsuzsa néni, kedvenc óvónénim(, aki még manapság is megismer az utcán, olykor jókat beszélgetünk), mosolyogva mesélte apámnak, hogy a KisZolika mennyire udvarias és illedelmes. Lelkendezve sorolta a példákat, melyek a csoporttársaimtól különböző pozitív viselkedésemről szóltak. Édesapám az ilyenkor szokásos módon, büszkeségtől dagadóan kihúzta magát, s csak ennyit szólt: "Hát, igen, az én fiam!" 

Bezzeg, a mai fiatalok! -mondhatnám, persze a nálamnál idősebbek nem kevesebb elánnal. És tényleg, amíg nekem alap, hogy ha bemegyek valahova köszönök, még ha teljesen ismeretlenek közé lépek is egy "Jónapot!" felkiáltás mindig kicsúszik. Idősebbeknek természetesen előre. Az is alapvető számomra, hogy előre engedem az idősebbeket, nőket az ajtóknál, akár sorbaálláskor is, főleg ha nem sietek. Hogy sapkámat leveszem épületen belül (nem vagyok én zsidó!), teli szájjal nem beszélek és a többi alapvető illedelmességi formát ne is említsem! Ellenben a mai tizenéveseknél ez elég ritka, hasonlíthatnám ahhoz a bizonyos fehér hollóhoz is. Tisztelet a kivételnek, tegyük hozzá hamarjában!

Visszatérve fősztorinkhoz: egész este normális módon viselkedtem. Még csak nem is hangoskodtam, ellenben csupán megjelenésemből, ruházatomból kifolyólag éreztem a szúrós tekinteteket hátamban. Biztosra veszem, a legtöbben szépen bele is helyeztek egy általuk kreált skatulyába, melyről túl sok pozitív címke nem olvasható le. Nem tisztem minősíteni ezen tevékenységük milyenségét, se szociológia (és egyéb) hátterét, mindenki gondol, amit akar. Lényeg a lényeg, hogy másnap visszatértem, szintén meghívásos alapon (magamtól aligha mennék el), ámbár mostani megjelenésem szöges ellentétben állt az előző napival. Egyszerű kék farmert, valami színes (talán pont narancsszínű, vagy fehér) pólót és egy vajszínű-szürke kapucnis pulóvert viseltem, sportcipővel. Viselkedésemet tekintve ugyanaz volt jellemző, mint előtte. Sok arcon láttam a tanácstalanságot, hogy most tényleg én vagyok-e mindkettő, vagy a gonosz ikertestvér menekült meg a szekrényből? Ezzel bukott is a skatulya nagy része. Társaságomnak, akik közül sokan voltak mindkét alkalommal, részletesen ki is fejtettem, miért cselekedtem így. Jót derültünk és sörözgettünk tovább.

Ha már említettem a rasszista címkéjű skatulyát mindenképpen szeretnék megosztani még két történetet, amely a maga nemében unalmas, mondhatni mindennapos, ámbár, ha az engem ezzel a címkével beskatulyázó szemszögéből nézzük, korántsem hétköznapi. Beskatulyázó számára inkább kínosnak tekinthető!

Az első történet Blaha Lujzáról elnevezett híres és egyben hírhedt tér egyik sarkán esett meg egy csípős vasárnap estén. Szokásos esti sétám közepette egy rekedtes, elcsukló hang szólít le. Egy cigány volt, aki egy kis pénzt kért tőlem. Alap filozófiám, hogy nem adok pénzt hajléktalanoknak (sem)! Inkább bemegyek vele egy közeli boltba és veszek neki egy kiló kenyeret, amennyiben éhes. Ez is egyfajta utóítélet. Jelen esetben emberünk hosszú percekig mesélte nem éppen örömteli életét. Feljött Pestre hogy dolgozhasson (!), de átverték, most fizetésére vár. Közben éhes, nem alszik rendesen, fürdésről nem is álmodik, családja persze várná haza. A hitelesség kedvéért el is sírta magát, ami korántsem volt megjátszott. A vége az lett, hogy a vacsorának szánt szendvicseimet adtam neki. Tegyük hozzá készpénz amúgy sem volt nálam. Isten fizesse meg! köszönés után továbbálltunk mindketten, fél füllel hallottam, ahogyan egy társasághoz lép hasonlóan segítséget kérni, ők Takarodj innen, büdös cigány! kiáltással zavarták el.

Másik sztorim talán még érdekesebb lehet. Szintén Pesten esett meg, már vagy másfél éve, lehet több. Akkortájt volt egy kedvenc kocsmánk, ami bár árakban egyáltalán nem volt barátságos (egyetemista pénztárcája nem igazán szívleli a 350-400 Ft-os sörárakat), ellenben a társaság és a hangulat annál inkább. Szokásunk volt tíz után, vagy még később érkezni, hogy a nagy tömeget kikerüljünk. Így esett aznap is, kb. fél 11 felé érkeztünk néhány sör után (tényleg nem ittam csak kettőt, amíg összegyűlt az egész banda). Egyik barátom mondta, hogy ma két régi ismerőse is várható lesz, bár lehet nekem nem tetszenének. Már alapból érdekes volt, miért mondhatja ez? Kisvártatva megtudtam. Két néger srác lépet be az ajtón, őket vártunk. Bemutattak egymásnak, rögtön beszélgetni kezdtünk. (Csak zárójelben bakancs, zöld gyakorló és fekete -talán- címeres póló volt rajtam.) Egyikük, Péter, nagyon jó beszélgetőtárs volt. Teljesen érthetően és jól is beszélt magyarul. Másikuk alig-alig, inkább angolul, erős akcentussal, bár vele alig váltottam néhány szót, láthatóan ittas volt és nem tetszettem neki elsőre sem (gondolom a ruhám miatt). Péter elmesélte, hogy már itt született, évek óta egy hotelben dolgozik, szereti és hazájának tekinti Magyarországot, és örül neki, hogy itt élhet. A kissé hosszúra nyúló éjszaka alatt többször is meghívtuk egymást. Bár ő a whisky-t szerette, amit pénztárcám kevésbé, de úgy érzem megérte. Elég sok témában közös nevezőre leltünk kultúrától kezdve, zenén át, a politikáig.  Búcsúzáskor megemlítette, hogy elsőre ő is belehelyezett abba a bizonyos skatulyába, de végül kellemesen csalódott, aminek meglehetősen örült.

Megint csak nem szeretnék különösebb konzekvenciát levonni, nem igazán szeretem mostanság beleerőltetni senkibe a nagy büdös igazságot. Félő, hogy az én igazságom nem az egyetemes isteni igazság, csupán annak egy szelete. Olyan elcsépelt közhelyekkel sem szeretném untatni az olvasót, hogy nem minden arany, ami fénylik. Inkább képzeljétek el a szituációt, ahogy rasszistaként önfeledten kacarászok és iszogatok két, kb. szomáliai színvilágú négerrel.

Legújabb felfedezésem a NAVA filmhíradó-archívuma. Alábbi tudósításban az 1938-as Bem-szobornál tartott tüntetést láthatjuk. 

A minap eszembe jutott, hogy mennyire változnak az emberek. Hogy mennyire változok én is. Ha csak összehasonlítunk néhányat az ide írogatott posztokból. Nem csupán a gondolkodásmódbeli változások az érdekesek, de a stílus is, amiben ezek kifejeződésre jutnak. 

Még, amikor a JSZP búcsújáról írtam elfelejtettem linkelni az ottani írásaimat. Ezt most bepótolom, íme: jezusszive.crpl.hu/author/zooleee/. Van néhány, amit azért érdemes elolvasni.

Ezen kívül bezárt a bombagyár is, amit azért jobban sajnálok.

Valamint itt egy kis videó. Az animáció szerintem kifejezetten jó lett, a többiről meg nem nyilatkoznék. 

Bombagyár TV: A lánchídi Hollán-emléktábla from Bombagyár on Vimeo.

Készítette a Bombagyár! Forrás: http://bombagyar.hu/index.php?post=2665

Csak így hirtelen belelapozva, olvasva egyelőre ennyit.

16.

Összefonódott kezek, egymásba merült, vágyódó szemek: így kezdődik szerelmünk meséje.
Holdfényes márciusi éj; édes hennaillat a levegőben; a furulyám elárvultan fekszik, s a te virágfüzéred is félbehagyva hever a fűben.
Ez a szerelem közted és köztem egyszerű, mint az ének.

Sáfrányszínű fátyolodtól megrészegül a szemem.
A jázminkoszorú, amit számomra fonsz, mint az imádság, áthatja a szívem.
Az adom és visszaveszem, a mindent leleplezés és újra rejtegetés játéka ez; egy kis mosoly, egy kis tartózkodás és egy kis édes, értelmetlen viaskodás.
Ez a szerelem közted és köztem egyszerű, mint az ének.

Nem titok semmi, csak a jelen; nem ébreszt vágyat az elérhetetlen; a báj hamisság nélküli; nem botorkálunk vakon a ködös mélységek felé.
Ez a szerelem közted és köztem egyszerű, mint az ének.

Nem mondunk le a szavakról, hogy elmerüljünk az örök némaságba; nem emeljük kezünket a semmibe a reménytelenért.
Adunk és kapunk, s ez elég.
Nem zúzzuk össze az örömet, hogy kipréseljük belőle a fájdalom borát.
Ez a szerelem közted és köztem egyszerű, mint az ének.
 

32.

Mondd, szerelmem, ez igaz?
Igaz, hogy amikor ezek a szemek villámot szórnak, a szívedben sötétlő felhőkből mennydörög rá a felelet?
Igaz, hogy ajkam oly illatos, mint az első szerelem nyíló bimbója?
Igaz, hogy karcsú tagjaimba régmúlt májusok emléke szunnyad?
Igaz, hogy lépteim neszére megremeg a föld, mint a hárfa húrja?
Igaz, hogy harmatcseppek hullnak az éj szeméből, ha megpillant, és örömtől repes a reggeli fény, ha palástként testemre borulhat?
Igaz, hogy egyre csak engem keresve bolyongott társtalanul szerelmed világokon és évezredeken át?
most, hogy megtaláltál végre, évezredes vágyad tökéletes békességet lel gyöngéd szavaimban, szememben, ajkamban, hullámos hajamban?
Igaz, hogy a Végtelenség titkát az én homlokomra írták?
Mondd, szerelmem, ez igaz? 

Rabindranath Tagore
A kertész
Kopácsy Margit fordítása
Európa Könyvkiadó, Budapest, 1979
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár
 

Csak alig negyed órára merészkedtem ki az útra, éppen csak elvittem szüleimet dolgozni. Mindeközben kb. két tömegkarambolt, három gázolás és egy tucat szabálysértés szemtanúja, elszenvedője lehettem volna, ha...

Az emberek nem tudnak közlekedni! A kibaszott biciklis faszfej kijött elém a zebrára. Az oké, hogy a másik oldalon kezdett már lassítani az autó, de én még jöttem, ráadásul mögöttem is. Erre a gyerek csak kijött. Satufék, kuplung! A éreztem ahogy a vizes úton csúszik a téligumi. Rá is csúsztam a zebrára rendesen, srác meg röhög és elkerekezik, anyád! Két zebrával arrébb valami csaj gondolt egyet és indult bele a vakvilágba. Itt már rákészültem, de akkor sem volt biztonságos távolságban, amikor elsuhantam mögötte. Arról nem is beszélek, hogy a körforgalomban befelé, azaz balra indexelnek. Erre mondom mindig, hogy az ilyen embert megfogni, kirángatni az autóból és ott helyben agyonlőni. Elrettentésképpen! Abból csak tanulna a droidja! Aztán kanyarodtam be az ipari iskola utcájába. Jobb oldalt hosszú parkoló kocsisor. Közöttük megállni nincs hely, még egy 205-össel sem! Látom szemben jön valaki, mondom akkor gyorsítok, hogy legyen hely, ahova lehúzódjak, esetleg kikerülöm a parkolókat, mielőtt a szembe forgalom odaérne. A csaj nem lassít, látja, hogy nincs hely, ahova lehúzódhatok, de csak nem lassít. Aztán elrántom a kormány, akad két kocsinyi hely, erre az meg bőszen dudál és integet nekem, valamit tán kiabált is. Mondom anyád! Nem láttad, hogy nincs hely? Olyan meg fel sem tűnik már, hogy amíg elsőbbsége van, addig csak áll és vár. Aztán amikor meguntam, indulnék, akkor lép ő is a gázra.

Azzal nyugtatom magam, hogy nem csak Pesten nem tudnak közlekedni az emberek. És akkor ez még csak egy átlagos szerda! Mi van hétvégén, vagy ünnepekkor?

Tényleg nem akarok ilyesmivel foglalkozni, baromira nem az én stílusom. Nem is érdemel ennyi karaktert sem igazából. Éppen anyámat kerestem a házban, aki a tévét bámulta, unalmában. Ahogy a villódzó képernyőre pillantottam éppen Steiner Kristóf vigyorgott vissza rám. Egyik kedvenc dísz-zsidóm éppen visszaruccant Izraelből egy kis gázsiért. Nem is ez a lényeg, sem a Hal a tortán műsor, ami azért szépen leszerepelt már. A legnagyobb poén, hogy Kristóf egy arab harci kendőben vett részt a műsor felvételén, legalábbis a reklámból én ezt láttam.

Ekkora burkolt zsidózást egy zsidótól! Bazz, epic!

Jobb lett volna 29-én publikálni, de valahogy nem maradt idő, na.

A hideg futkos a hátamon ha meghallom ezt a szót. Egy újabb értelmetlen faszság, amit sikerült ideimportálni a tengerentúlról. Már sok évvel ezelőtt is rühelltem az egész bohóckodást, ami ebben a pár napban folyt. Mondjuk tizenegynehány évesen még jó buli volt ekkortájt tököt faragni, de azt is inkább azért élveztem, mert kés lehetett nálam. Akkoriban még élveztem a pusztítást, ahogyan élvezi azt minden kisgyermek. Homokvár szétverése a strandon, gonosz kacaj, ilyesmi. Meg az sem volt mellékes, hogy az enyhén szólva undorító tökbelsőségekkel meg lehetett dobálni a húgomat, aki rikácsolva szaladgált körbe-körbe az udvaron. Na, ez buli volt. Aztán a szétfarigcsált tökfejeket gyertyával a belsejében kitettük az ablakba. Egy hét múlva, mikor a rothadásnak indult töktől nem lehetett megmaradni nemes egyszerűséggel kidobtuk a szemétbe. Nagyjából ennyi volt akkortájt a halloween. 

Eltelt pár év és kicsiny városkámban is megvetette lábát a fertő. Az első "igazi" halloween, amúgy igazi amerikai mintára. Bár elbaszták, mert az ottani feelinget közel sem tudták reprodukálni. Ejnye, no, a magyar kultúrában nincs talaja ilyesfajta botorságoknak! 

Hiába csináltak ijesztgető-parkot a jobb sorsa érdemes várkertből, hiába a fáklyás baromkodás az egész nagyon izzadtságszagú volt. (Halkan teszem hozzá lehet dögösen is halloween-ezni!)

Persze Amerikában mai napig jól működő iparág a halloween is. Egy újabb lehetőség, hogy minél több pénzt cibálhassanak ki a proli zsebéből. Persze, mégis csak angolszász hagyomány, meg történelmük egy darabja és hasonló hangzatos érvek. Az amerikaiak nevében nem tudok nyilatkozni, de valószínűleg ők sem tudják ezen hagyományuk hátterét (sem). Ha csak abból indulunk ki, hogy földrajztudások enyhén szólva hiányos. (Vonatkozó videók youtube-on.) Azon meg tényleg meg sem lepődtem, hogy kis hazánkban 10-ből 1 ember tudja, hogy honnan is szalajtották a halloweent.

Halloween-i fejtágítás következik:

Halloween valószínűleg a kelta kultúra őszre (november 1-jére) eső újév Samhain ünnepéből ered.

 Áll a wikipédia vonatkozó cikkében. Hogy miről is van szó, szintén innen tudhatjuk meg:

Rengeteg, területenként eltérő hagyomány társult ehhez a naphoz. Az „alapkoncepció” azonban mindenhol nagyjából azonos: ezen az éjszakán a világ rendje felborul, fellibbennek az evilág és a túlvilág (természetfeletti) közötti határok. Megnyílnak a sídhk (tündérdombok), és az emberfeletti lények, valamint a halottak szabadon járhatnak köztünk. De nemcsak a holtak jutnak fel az evilágba, ilyenkor evilági hősök is könnyen bejuthatnak a sídh birodalmába. Ilyen történetet mesél el az Echtra Nerai (Nera kalandjai).

A nép körében ez az ünnep jelentette a kemény mezőgazdasági munkák után való pihenés első napját is, az örvendezést. Így – akárcsak nálunk a regősök karácsony-újév környékén – az írek is házról házra jártak csoportosan kántálva, hogy elűzzék a háztól a rontó szellemeket, némi kis megvendégelés, fizetség fejében, amely fizetséget aztán többnyire az ünneplésre használták fel.

Samhain ünnepéhez számtalan szertartás kapcsolódik, hiszen a pogány kelta hit szerint ez az év legmágikusabb éjszakája. Szokás volt örömtüzek gyújtása. Ilyenkor a család körbeülte a tűzhelyet, és a tűz körül kísértethistóriákkal szórakoztatták egymást. A különböző jelekből való jóslás is igen elterjedt volt a nép körében.

Az ünnep fontos jelképei az alma és a töklámpás. A varázséjszaka gyümölcse az alma. Ami, mint tudjuk, a termékenység, az élet szimbóluma, Venus, Aphrodité, Iduna és más anyaistennők attribútuma. A gránátalma pedig az alvilággal is kapcsolatban áll: Perszephoné gránátalmamagokat evett, így lett az alvilág királynője Hadész, a holtak ura birodalmában. Az ünnep és az alma kapcsolatát lásd itt
A töklámpa-szimbólum eredetéről vita folyik, de vagy ír, vagy skót eredetű szokás. Ezen az estén tilos volt hosszú útnak indulni. Aki mégis erre kényszerült, a töklámpással védte magát az ártó, bajt hozó kísértetektől, tündérektől – akik, mint tudjuk, igen nagy népsűrűségben fordultak elő azokon a tájakon.
 

Forrás: Samhain - wikipédia 

Ezen kívül mindenképpen fontos megemlíteni a misztikum részét is, hiszen az szerintem sokkal izgalmasabb. Említenek egy Cróm Crúaich nevű bálványt, akinek ezekben a napokban emberáldozatokat mutattak be, természetesen a jobb termés és a túlvilág szülöttei elleni védelem reményében. Egy igen egyszerű ferdítéssel létre is hozták magát Samhaint, a gonosz démont, akinek áldozatokat kell bemutatni, hogy 1) a mi világunkra jöhessen, 2) ne jöhessen. Mikor hogy tartotta kedve a mesélőnek. Innen talán érthetőbb a beöltözés maradéka is. Azt ugyebár tudjuk, hogy ezeken az éjeken (gyak. október 29-30-31.) az elmosódó határok miatt a szellemek, démonok, tündérek vígan jártak közöttünk és ha úgy tartotta kedvük az élőket is átvitték a túlvilágra. Ellenben ha álruhát öltöttél, maszkot húztál, akkor a hiedelem szerint ezek a -z alapból gonosz- lények nem ismertek fel. 

Tegyük hozzá a misztikumot erősíti meg egy kicsit a Hódítások könyve is (, ami amúgy valóban érdekes olvasmány a kelta mitológiából. Link itt). Idézem: 

Harmadik Honfoglalás

A harmadik hódítást Nemed vezette. Az ő idejében négy tó és tizenkét síkság keletkezett. Ők voltak azok, akik neveket adtak a helyeknek. Nemed halalála után népe a Fomoire uralma alatt élt és minden évben november elsején, Samhain ünnepén, gabonája, teje és gyermekei két harmadát fel kellett áldozni a rá kivetett sarc fejében.
Elkeseredésükben végül felkeltek uraik ellen és megtámadták szigetre épült erődjüket, de mind össze egyetlen csónakra való ember élte túl a csatát. Ők harmincan, ahányan maradtak, kétfelé váltak; egyik részük görög földre ment, majd visszatértek Írországba Fir Bolg néven.
 

Vegyítve egy kis Pomonával és Feraliával máris megkaphatjuk a mindenki által ismert omnium sanctorumot, pápai közbenjárással október 31-ére. 

 Az mindenképpen érdekes, hogy a kereszténység akkoriban elég rugalmasan állt az effajta pogány témákhoz. Ha csak abba gondolunk egy kicsit bele, hogy a legfontosabb ünnepüket (gyk. karácsony) is elég durva pogány köntösbe dugták. Tudniillik Jézus valamikor ősszel született és nem dec. 24-én, amikor megint csak napforduló van (pontosabban 21-22-én, de ez most mindegy). Keveset írnak róla de az összetákolt karácsonynak egyik fontos motívuma volt Hold Nickar (egyes helyeken Neckar), no meg persze Poszeidon és Neptunusz is. De erről bővebben majd ha itt lesz az ideje.

Frissítés: Teljesen véletlenül találtam még egy ehhez kapcsolható és nem mellesleg érdekesnek mondható írást. Íme: osara.wicca.hu/halloween.html

Még szülinapom előestéjén kezdtem el írni eme szösszenetet, aztán mire végéhez érhettem volna hirtelen el kellett menni inni. Így jártam. De most itt van, bár kissé lepusztult az eredeti mondanivaló.

Bár ezt én inkább nem köszönném meg, amit a Tankcsapda az új albumán elkövetett.

És akkor most nem kifejezetten arról beszélek, hogy zeneileg sem adott semmi maradandót a Minden jót lemez. Abba már bele se merek kötni, hogy a Mindentől távol c. szám kísértetiesen hasonlít Kalapács legutóbbi albumán hallható A pusztulás dalára. Nem könnyű újat alkotni manapság, azt hiszem.

Az én csőrömet sokkal jobban böki, hogy Lukács elmúlt 40, mint tudjuk. Ilyen idősen az embertől kicsikét komolyabb témákat várnánk. Persze, kellenek a töltelék dalok, de ezen az albumon jelenleg a címben szereplő számon kívül egyetlen értékelhetőt sem találtam. Rádaásul ez sem éppenséggel jó, maradjunk abban, hogy elmegy.

Azt már évek óta mondom, hogy Az ember tervez albumot nehéz lesz nekik überelni. Az egy olyan darab volt, ami egy-nullra üti a többit. Egy kerek egész valami. Olyan ütős szövegekkel mint pl:

Tudod
Én vagyok a Fény, az Árnyék
Én vagyok a tükörképed
A Teremtő, aki a saját
Képére formált téged
Igen, én vagyok a Kéz
Aki helyetted mindent elintéz
Igen, én vagyok az Egy
Nélkülem itt semmi nem megy

Csupán összehasonlításképpen 14 évvel később a Rock'N'Roll rugói rozsdásan és megfáradva így nyikorognak:

Azt mondta az orvos
Ha a szíved fáj is néha
Adj rá hangerőt
És jobban leszel a rocktól
Nem a szesztől, nem is a drogtól
De a gitártól meg a dobtól
Végül tényleg jobban lettem
Köszönet doktor
köszönet doktor
köszönet doktor
köszönet

 És akkor arról ne is beszéljünk, hogy amíg '95-ben: 

Ha nincs szeretet, nincs béke,
Az a civilizáció vége

Addig 2009-ben már csak:

A végén jön majd egy gép,

Jön majd egy gép,

Jön majd egy gép...

 Lényeg a lényeg, hogy Laciék mostanság nem villognak már. Az előző két lemezről sem maradt túl sok kiemelkedő darab, talán csak a Fény a fegyverem és a Minden szó, legalábbis számomra. Arról meg már nem is merek írni, hogy mit gondolok erről a dizájnváltásról, ahogyan a tizenévesek célozzák meg inkább. Pedig lehetett volna egy tényleg komoly, huszadik szülinaphoz méltót összerakni. Pozitívum pedig talán annyi, hogy így legalább nem kell elmennem a Főnixbe szülinapi koncertre.

Ameddig megírom az elkezdett kettő és talonban lévő plusz egy bejegyzést, amit szándékozok publikálni, tessék szíves lenni hallgatni ezt:

Kicsit vonatkoztathatjuk rám is, de annyira nagyon azért ne!

Sokszor emlegették már fel nekem, hogy (igazából) kirúgtak az egyetemről. Előfordult már poénkodásként, ahogyan komolyan beszélgetések közepette is, amikor mintegy számon kértek emiatt. Leggyakrabban mégis argumentum ad personam volt, mikor szóba került ezen megmásíthatatlan tény. Akárhogy is, én minden esetben -ha büszkén nem is, de- vállaltam életem azon szakaszát. Pontosan tisztában vagyok vele, hogy miket csináltam akkor. Ráadásul így, másfél év távlatából tisztábban is látom.

A mai tudásommal, amit az egyetemen nem szerezhettem volna meg (tekintve, hogy teljesen más volt akkori szakom iránya), kijelenthetem, karmikus sorsom nem azt az utat jelölte ki nekem, aminek első állomása az egyetem volt. 

Akkoriban elég sok jel is figyelmeztetett, az út, amin akkor jártam nem az enyém, helytelen és rossz. Ezek legtöbbje felett elsiklottam, vagy nem tulajdonítottam nekik effajta értelmet. Ma már belátom, badarság volt. Sok alapvetően negatív érzelemtől megkímélhettem volna magam.

Az első jelek nagyon gyengék voltak, szinte bele sem illettek a képbe. Persze voltak, amiket világosan lehetett értelmezni: néhány álboldog pillanattól eltekintve nem éreztem éppenséggel jól magam a fővárosban. A hétköznapok szürkék voltak, hiányzott belőlük valami. Hiába voltam körülvéve jó emberekkel, mégis egyedül éreztem magam. Ha egy-egy hétvégére ott maradtam az szenvedés volt, értelmetlenség. Éles ellentét feszült a hetek két része közé. Aztán a jelek egyre drasztikusabbá váltak, ahogyan távolodtam a helyes úttól. Nem tudtam ellenállni Lucifer kísértésének, az énképem eltorzult akkortájt. Értelmetlenné vált a jó, értéktelenné, ami előtte érték volt. Olyan dolgokat cselekedtem, amikre egyáltalán nem vagyok büszke. Mai szemmel fel nem bírom fogni, hogy mik motiválhattak akkor, nem értem a miérteket. 

Végül megkaptam a legsúlyosabb jelet, ami valamelyest visszatartott. Elveszítettem az egyik legjobb barátom, egyes egyedül a magam hibájából. (Argumentum ad hominem jellegű megszólalásoktól kíméljetek!) De még ez sem volt elég! Görcsösen kezdtem ragaszkodni az újhoz. Leküzdhetetlen akadályokkal kerültem szembe, mégis küzdöttem ellenük mindvégig. Kitartottam, amíg csak egy szikrányi fényt is láttam a sötét éjszakában. Egymás után dőltek meg az addig fontosnak vélt oszlopok. S végül a hatalmas súly alatt én is összerogytam. 

Aztán szépen lassan a por leült, felkeltem és leráztam magamról. Elkezdtem újjá építeni, amit lehetett. Azt hittem ennyi volt, megtanultam a leckét, de megint csak tévednem kellett. Visszatértem a városba, másképp mint azelőtt, de mégis ugyanúgy.

Ha jobban belegondolok semmi sem változott. Egyre-másra szembetaláltam magam ugyanazokkal a jelekkel, csak más maszk mögé bújtak. Nehéz volt felismerni őket, nehezebb, mint korábban.

Véletlenek nincsenek, szokták mondogatni. Ma már tudom, hogy miért kellett akkor visszamennem, mi volt az igazi oka. Arra azért kíváncsi vagyok, mennyire lesz igazam, igazol-e a múló idő?

Van nekem egy Rock Planet nevezetű cd-m. Talán egyike volt az első rock-élményeknek, még édesapámtól kaptam, tán még 10 éves sem voltam akkortájt. Olyan előadók szólalnak fel rajta, mint Santana, a Black Sabbath (sic!), Doors, Nazareth, The Rolling Stones, Aerosmith, Alice Cooper, Led Zeppelin, vagy éppen a Deep Purple. A 18 számos válogatás a minap megint kezembe került, mondanom sem kell, pár óráig rendesen remegtek a falak, ablakok a gitárzúzás hangerejétől. Szokták mondani, ha nyitott ablak mellett maximum hangerőn szól a hi-fim még az utca elején is tisztán hallható egy-egy szám.

Nos ezen felbuzdulva néhány számot kiteszek ide is, csak hogy átérezzétek a feeling-et. Ez a ZENE hölgyeim és uraim, nem a noteksz-félék...

Uriah Heep - Gypsy:

Deep Purple - Child in Time 1970. Egyik megunhatatlan kedvenc (bár a fent említett lemezen csak a Fire Ball és a Smoke on the Water szerepel):

The Doors - Break on Through (to the other side):

A lánclevélben és a wiwen új és szimpatikus őrület terjed, a feladat a következő:

"1. Ragadd meg a hozzád eső legközelebbi könyvet!
2. Csapd fel a könyvet a 23. oldalon!
3. Keresd ki az ötödik mondatot!
4. Tedd közzé a szöveget az oldaladon ezekkel az instrukciókkal együtt!"
 

Áll a könyvesblog nem éppen legfrissebb posztjában.

Így teszek most én is. Kíváncsi vagyok hányan fognak kommentálni!

Nálam ez így néz ki:

"A Két Perc Gyűlölet közben nem tudta visszatartani magát az általános őrjöngésben való részvételtől, de ez az embertelen ének, ez az "N-T!...N-T!" mindig borzadállyal töltötte el."
Orwell - 1984
Európa Diákkönyvtár 2007-es kiadás.
 

Arról már elég sokszor sok helyen beszéltem én is, sőt nálamnál okosabb (bár egyes esetekben kitudja, maradjunk a tájékozottabb jelzőnél, de az is csak idézőjelben!) emberek, hogy ez a világ úgy van elbaszva, ahogy van. Már elnézést a nem éppen polkorrekt minősítésért.

A lerágott csontokkal most inkább nem foglalkoznék. Volt róla szó bőven, tán már a csont sincs meg.

Ami érdekesebb, s mostanság egyre inkább találkozom vele, szintén az embereknél keresendő.

Aki nem burokban nőtt fel, talán ismeri egy-egy lakóközösség viselkedésmodelljét. Legyen az lakóház, utca, vagy akár egy egész falu.

Vannak dolgok, amikről egyszerűen nem illik beszélni. Kedvenc példámmal élve: Amerikában speciel nem illik (!) észrevenni, hogy a szomszédod néger vagy éppenséggel sárga. Mifelénk ez úgy megy, hogy példának okáért az Istennek sem merjük megmondani a szomszédnak, hogy "no, szomszéd miből vetted az új autód?" Nem illik beszélni nyilvánosan ilyesmikről. Nem illik beszélni arról sem, hogy meghalt a közeli rokona, arról sem, hogy anyja alkoholista. Nem mondjuk az ember szemébe, ami böki a csőrünket. Csupán egy-egy rosszalló pillantásból érezheti az illető, hogy a közösség tudja. Nem illik beszélni egyes családok közötti anyagi helyzetről sem, bár ez szervesen kapcsolódik a már fentebb említettekhez. És akkor itt most kicsit vonatkoztassunk el az irigységtől, mint a keresztényi bűnök egyikétől. (Tegyük hozzá jómagam legkevésbé sem tartozom a (katolikus) hívők táborába.)

Persze, a háta mögött simán, szemrebbenés nélkül kibeszélünk bárkit. Legyen az legközelibb barátunk, vagy akár saját vérünk.

Olvastam már néhány embertől, hogy mai társadalmunk nem képes kérdezni. Nem tesz fel miérteket, ha nem tetszik neki valami. Inkább zsörtölődik magában, esetleg az ellene irányuló vélt, vagy valós sérelmet a kocsmában, részegedés közepette meséli el. Szerintem ez iszonyatosan nagy ostobaság!

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én simán megkérdezem a rendőrtől is -hogy legfrissebb élményemnél maradjak-, hogy ugyan már miért zavar meg hideg söröm fogyasztása közepette holmi igazoltatással. (És akkor most megint nem térek ki arra, hogy mi az igazoltatás, mint olyan törvény által szabályozott folyamata. Hogy tévesen gondolják csupán az adatok felírására ezt.) Nem értem miért kell félni a rendőrtől. Sokkal kevesebb joga és több kötelezettsége van, mint egy átlagos állampolgárnak. Mindenki azzal jön, hogy ne szóljunk vissza, ne is kérdezzünk a rendőrtől, mert majd biztosan meg fog szívatni. Egy nagy francot! Az oké, hogy látens rendőrállamban élünk, de azért egy demokráciában vakon hívő ember nehogymár ne merje gyakorolni jogait! Azért ez csöppet nonszensz volna, nemdebár? 

Témánál maradva valahogy elég szembetűnő nekem ez az iszonyatosan nagy kétszínűség, avagy álszentség, amit a mai társadalmunk képvisel, kezdve az egészen fiataloktól a 80 és a halál közötti nyugdíjasokig. 

Kicsit elegem van abból, hogy a többség jópofizik azzal is, akit amúgy a legszörnyűbb kínok közepette küldene a pokol valamely bugyrába (maradva a keresztény szimbolikánál).

Ha ezen viselkedés miértjét kutatjuk mindenképpen meg kell emlékeznünk a médium (gyk. média többes számú alakja) negatív hatásairól. Hiszem, hogy társadalmunk nem lenne ilyen mélyen, ha a tévé nem butítaná már kezdetek óta. Ha a felelősen gondolkodni tudó szülő nem a tévé elé ültetné csemetéjét, hanem valóban nevelné, foglalkozna szellemi fejlődésével, régen máshol tartanánk. De van, akiknek jó ez a szellemi gettó, akiknek nem érdekük, hogy te, vagy én gondolkozzam!

Továbbá mindenképpen meg kell emlékeznünk ilyenkor a néhány száz évvel ezelőtti állapotokról (a törés mindenképpen a francia forradalomban, illetve az úgy nevezett felvilágosodásban (, melyről tudjuk, ugye, hogy a luciferiánusok legnagyobb vívmánya) keresendő!), mikor is a vezetők tényleg vezettek. Részletesebben: az arisztokráciának szerintem (is) az volt az értelme, hogy kezdetektől fogva a nemzet, a haza irányításáért munkálkodjék. Egy király születése pillanatától kezdve király volt, s azért tanult, azért művelte magát, hogy legjobb tudása szerint irányítsa majdan a reá bízott országot. Történjék az háborúval, vagy diplomáciával. (Visszaélésektől, s a korrupció ősétől eltekintve!) Ellenben a parasztoknak (és itt most a földművesekre kell gondolni) csupán annyi dolguk volt, hogy két kezük munkájával építsék a hazát. Mindkettőre szükség volt, mivel egymást egészítették ki. Ha belegondolunk az akkori tizedrész adó nem is volt akkora szám (manapság fizetésünk +50%-a alapból adó és járulék és akkor még az ÁFÁ-t nem számoltunk minden vásárláskor!). Aztán jött a híres felvilágosodás, s a szegény parasztnak bemesélték, hogy el van nyomva, hogy lázadjon...

Mesének egyelőre vége, amúgy is írtam már erről is!

Visszatérve a miértek listájára: fontos még megjegyezni az erkölcsösség, s a becsület teljes hiányát. Nem azt mondom, hogy most térjünk vissza a 10 parancsolat (és úgy en bloc a keresztényi erkölcs) brutális betartásához, elég nagy badarság volna! Ellenben valamiféle rend mindenképpen kellene már. A ma uralkodó szélsőséges liberalizmus, karöltve a baloldali eszmékkel mindenféleképpen romboló. Nézzük csak meg a mai tizenéveseket! De akár a 20-30 évesek között is kutakodhatnánk alanyért.

Azt mindenképpen be kell látnunk, generációnk el van veszve! Van néhány világító folt a sötét éjszakában, de az édes kevés a teljes sikerhez. Ahhoz elég lehet, hogy fiainkat, unokáinkat felvértezzük egyfajta immunrendszerrel ezen ordas eszmék ellen, melyek nyíltan, vagy mézes-mázas köntösbe burkolva támadnak! (A hogyanokról talán később. Ötleteim vannak bőven!)

Kissé kaotikussá sikeredett bejegyzésem végén csupán egyet kérnék azoktól, kik esetlegesen olvassák: próbáljunk meg egy kicsit gondolkodni! Nem csupán egyetlen szemszögből vélekedni! Ne gondoljuk, hogy a Föld körül forog a Nap, hiszen ez nem így van, még ha elsőre úgy is látszana!

Remélem megkíméltek a szokásosnak mondható kommentektől! Inkább olvasd át még egyszer, s gondolj bele, mielőtt a legapróbb nézetkülönbségbe belekötnél. Köszönöm!

Két dolgot irigylek a zsidóktól mindössze.

Két olyant, amit simán eltanulhatnánk tőlük, megérné.

Az egyik a havrosz. A másik a saját fajuk védelme. Talmudban is szankcionálva van a zsidó vér tisztán tartása, az irányított fajfenntartás. Ennek hátránya mondjuk a vérfertőzés, de azt a magyarság könnyebben küszöbölné ki.

Nem tegnap írtam értelmeset, pedig lehetett volna. Volt pár ötletem is, meg amúgy is, csakhát nem úgy alakultak a dolgok. Valami mindig közbejött. No, de majd most, gyorsan.

• Először is végre meglett a hatósági igazolványom, amiről már írtam a minap. Megint pont evés közben hívtak ilyesmivel, de ezt szinte már megszoktam. Fel is röppentem érte elsőként Körmendre, majd Szombathelyre. Mivel az ügyintéző nővel frankón eldumáltuk az idők nem értem el az első vonat(pótló autóbusz járat)ot, amit terveztem. Semmi gáz, legalább nem kellett rohanni, ráértem körbenézni egyet. Vettem is magamnak előszülinapi ajándékot. Meg is volt az elfoglaltság a kapucsínó mellé, no meg a hazaút is gyorsabban telt. Fene se gondolta volna 5 évvel ezelőtt, hogy egyszer könyvet veszek magamnak szülinapra. De ezt most muszáj volt, szinte kiabált utánam a polcról, olyan egyedül volt.

• Az milyen már, hogy péntek reggel 8-kor még pólóban megy ki az ember melózni, vasárnap meg már fűthet, ma reggelre meg szinte fagyott is. Nem mintha meglepne, elvégre október közepe van. Volt, mikor ilyentájt bőven esett a hó. Tavaly is már szeptemberben fűteni lehetett. Azért kicsit hirtelen jött a váltás. Csuklóm majd le is szakadt miatta, bár azért nagymuter jobban megérezte az tuti.

• A legjobb, hogy megint egy amolyan világmegváltó gondolatmenetre jutottam. Muszáj lesz ezt is kinyilatkoztatni, mielőtt elfeledem. Nem tudom ti -2-3 tucatnyi aktív látogatók- mennyire vettétek észre, de nekem egyre bizonyosabb. Megpróbálom érthetően felvázolni. Vannak ugye az apák. Fiuk születése után valami isteni sugallatra mindent meg akarnak nekik tanítani, mármint ideális (vagy optimális?) esetben. Mindent, amit ők tudnak az életről, a világról, meg úgy mindenről. A gyerekük meg áhítattal hallgatja hosszú évekig, amíg mindent (amit csak lehet) meg nem tanul. Túl sok nem kell hozzá, hogy elérkezzék az idő, mikor apa már többet nem tud tanítani a fiának. (Csupán zárójelben: mindig lehet még tanulni, de itt most vegyünk egy idealizált esetet, amire érvényes a fenti, axióma-szerű megállapítás. Mint, ahogy a fizika törvényei is csak megfelelő körülmények között működnek.) Ekkor kissé szomorú lesz, amellett büszkén konstatálja, hogy fia immáron felnőtt. A vágy, hogy tovább okítsa még megmarad benne, ekkor szokott előfordulni, hogy immáron sokadszorra hallod egy-egy borgőzös éjszakában az "amikor én még katona voltam..." kezdetű anekdotákat. Eddig semmi újat nem mondtam, az csak most következik. Ehhez pedig szükség van egy lányra is. "Apuci pici lánya" is felnő idővel, s hazaviszi szíve választottját bemutatni a szülőknek. Ilyenkor mindig nagy az izgalom mindkét oldalon. Vajon milyen lesz az első benyomás? És mi van, ha a srác nem szereti az sört, amiért én annyira odavagyok? - gondolhatná az apa. És mi van, ha nem leszek szimpatikus az öregnek? - eképp a fiú. De ha az összhang megvan, s az egymásra hangolódás ideje is letelt már, akkor érkezünk el mondandóm lényegéhez. Ugyanis -meglátásom szerint- ekkor az apa, mintegy második apaságát élve úgymond tanítani kezdi a srácot. Vegyünk egy egyszerű, fiktív példát! A példának választott apa például rajong a motorsportokért, ámbátor tulajdon fiának köze nincs hozzá, sőt egyáltalán nem érdeklik a sportok. Az apa hiába kezdi el mesélni, hogy az új BMW-kben ilyen, meg olyan motor van, fia unottan ásít egyet és tovasétál. S ekkor lép színre a szív választottja-nevezzük csak így, az egyszerűség kedvéért-, aki történetesen egy autókereskedésben dolgozik, sőt ide is motorral érkezett. Az összhang, legalábbis e téren garantált. Az apa végre kiélheti magát és végeláthatatlan monológokat tarthat élményeiről. Mintegy második apaságát élve. Érted?

• Még múltheti hír volt, de abból is az a kisbetűs: feloszlott a Suhancos nevű formáció. Szabó Balázs azzal indokolta kiválását a zenekarból, hogy partnere Kőházy FankaDeli Feri hogyismondjam túl nyíltan hangoztatja politikai nézeteit, s ez neki nem tetszik. Vagy valami ilyesmi. Részletekről majd később nyilatkozik, talán.

• Ezen kívül úgy kinéz a JSZP sem húzza sokáig. Egyszer már kapott egy újraélesztést, de azóta is nagyon izzadtság szagú maradt a dolog. Legalábbis meglátásom szerint. Eltűnt az a fajta motiváció, vagy tűz, ami anno, indulásnál volt. Majdnem hogy kényszerposztok születnek, ha születnek. Kitudja mikor volt már saját iromány. Amennyire tudom RaszP. sem igazán akar blogolni. hakkni stílusa meg sosem volt az a közönségkedvenc, a szó pozitív értelmében. Már az elején kellett volna egy olyasfajta húzóember, aki képes napiblogot írni. És itt most nem mefiblog-szerű napi szintre gondolok. Ha hasonlítani kellene, akkor már inkább tomcat. Bár mostanság ő is tervez kilépni a "tomcat néven elhíresült blogger" címkéből. A lényeg, hogy JSZP-nek smafu. Kicsit sajnálom is, kicsit nem is. Azt azért ne mondom, hogy nem fog hiányozni, voltak ottan jóságok is. Majd meglátjuk mit hoz a jövő! Még az is lehet, hogy 2012-ben világvége lesz...

• Amúgy mostanában egyre vadabb álmaim vannak, de ez már egy másik poszt lesz...

Na, öt óra alatt csak sikerült befejezni. Kicsit talán sokat szöszmötöltem volna mással?

„Mi a zsidóság világi alapja? A gyakorlati szükséglet, a haszonlesés. Mi a zsidó világi kultusza? A kufárkodás. Mi a világi istene? A pénz. Nos hát! A kufárkodás és a pénz, tehát a gyakorlati, igazi zsidóság alól való emancipáció volna korunk önemancipációja. A zsidóságban felismerhetünk egy általános, jelen lévő antiszociális elemet, amely a történelmi fejlődés révén – amelyben a zsidók e rossz vonatkozásban buzgón közreműködtek – a mostani tetőfokára érkezett, olyan magasságba, amelyen szükségképpen fel kell bomlania. A zsidóemancipáció végső jelentésében az emberiségnek a zsidóság alól való emancipációja.” „Ausztriában az egész népben érezhető, hogy a zsidóság a legsemmirekellőbb fajtája a burzsoának, ők a legszemtelenebb uzsorások: ez a zsidó népség iránti ellenszenv alapja.” (Karl Marx: Neue Rheinische Zeitung, 1849, február 24.). 

Muszáj betennem ide is ezt a filmet. Egyrészt van benne egy nagyon jó párbeszédű jelenet 47:30-tól (küszöbmajom rulz). Másrészt 40:45-nél érdemes megfigyelni Lance Dowds karakterét. Kiköpött Earl Hickey! Nem mellesleg a Gyűrűk Ura vs. Star Wars 25. perctől.

Basszus most esett le, hogy a My name is Earl-ben az Earl-t játszó színész ugyanaz a Jason Lee, aki az egyik kedvenc filmemben is szerepel. Pontosabban fogalmazva kedvenc producerem / rendezőm, Kevin Smith filmjeiben. Gondolok például a Képtelen képregényre, vagy a Jay és Néme Bob visszavágra. Hogy ez eddig nekem hogy nem esett le?

Amúgy lesz MNIE 5. évad?

Reggel hallottam a rádióba a hírt és vezetés közben elég nagyot néztem rajta. Hazaérve sokat kerestem, de még a Sláger honlapján sem találtam, ahol bemondták.

Végül itt megleltem. Érdekes, hogy az MTI-n, sőt elég sok helyen nem volt hírértéke. Tessék:

Kiköltözik viskójából 14 gyulaji roma család

2009-10-07 09:58

Elindult a szegénytelep-felszámolási program Gyulajon. 14 roma család költözhet ki régi viskójából, helyette a településen választhatnak másik otthont maguknak – az eladó ingatlanok közül.

Egyetlen feltétel, hogy a kiválasztott ház a Szociális és Munkaügyi Minisztérium műszaki ellenőrének is megfeleljen. A kiválasztott házak – amelyek közül kilencet megvásárolnak, további öt, önkormányzati tulajdonút pedig felújítanak – az önkormányzat tulajdonába kerülnek szociális bérlakásként. A régi viskókat pedig lebontják.

A 25 millió forintból lebonyolított szegénytelep-felszámolási programot jövő tavaszig fejezik be a településen – írja a Tolnai Népújság.

(FH/Tolnai Népújság)
 

Hogy megtaláltam a mai hírt könnyű volt utána keresni egy kicsit. Nem áll szándékomban kétségbe vonni a forrás hitelességét. Tegye meg ezt mindenki saját véleménye alapján.

Egy korábbi hír így tudósít:

Kilenc roma család kap új otthont Gyulajon
2009. szeptember 09. 16:57
 

Kilenc cigány család új otthonba költözhet, öt család házát pedig felújítja az önkormányzat a Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatásának köszönhetően Gyulajon - mondta a Tolna megyei község polgármestere.
A minisztérium telepfelszámolási pályázatán 56 millió forintot nyert az önkormányzat, amely így 14 családnak tud jobb lakhatási körülményeket nyújtani - mondta Dobos Károlyné.
A község használt lakásokat vásárol, amelyeket szociális bérlakásokként tartanak fenn. Azokat a komfort nélküli, esetenként veszélyes lakóházakat, amelyekben az érintettek jelenleg élnek, elbontják.
Mint mondta, a mostani pályázat csak a cigányság egy részének problémáját oldja meg, az "eltelepesedett" Kossuth utcában 24 család küzd hasonló lakhatási gondokkal.
A község vezetője közölte, hogy a programban részt vevőket szociális földprogram keretében kívánják foglalkoztatni, többek közt gyógynövény-termesztésre képeznék ki őket.
A gyulaji cigánytelep felszámolására 2008-ban már pályázott egy erre a célra alakított konzorcium, ám azt az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány akkor elutasította.
  A polgármester becslése szerint az 1020 fős településen élők fele, az iskolában tanulók nyolcvan százaléka cigány származású.

forrás: hirado.hu

Legelső kérdésem az lenne, hogy mi történt a maradék 31 millióval?

Vajon nekem mikor venne az önkormányzat másik lakást? Vegyünk mást, mivel nekem rendes lakhatási feltételeim vannak még. Vajon a nagyvárosi hajléktalanoknak mikor vennének az önkormányzatok lakásokat?

Van egy ismerősöm, aki tisztességes munka után immár nyugdíjas. Mivel annyira kevés nyugdíjat kap (pedig rokkantsági is jár neki) muszáj neki eljárnia maszekolni. Egy kis gyümölcsszedés itt, egy kis fűnyírás ott, favágás a szomszédnak, havernak. A poén, hogy még így is kikapcsolták lakásában a vizet, villanyt, mert egyszerűen nem tudta fizetni! Kb. 60 éves, dolgozott egész életében és mondjuk úgy nyomorog. 

És most egy kis általánosítás. A legtöbb cigány ugye, mint tudjuk segélyekből él. Dolgozni vagy nem akarnak, vagy nem tudnak (,szélsőséges esetben elő-, vagy megalapozott utóítéletek miatt nem is alkalmazzák). Havonta több segélyt kap egy cigány család, mint egy egyszerű minimálbéres. Akkor erre az alapra még rájönnek a különböző egyéb juttatások. Nem egy esetről tudunk, ahol 18 évesen már rokkant-nyugdíjazzák a gyereket. Egy átlagos cigány család ritka 6-7 fő alatt, ugyebár.

Mondjuk kapnak havonta 200 000 ft-ot és akkor óvatosan becsültem. Kedvezményesen kapják a gyerekek tanszereit, könyveit. Kedvezményesen kapnak vizet, villanyt, gázt, mint ahogy a nagycsaládosok. Mivel mindig van kisgyerek szinte folyamatos a családi pótlék, ami egyre csak nő. 

Ezek dacára sem tudnak normális lakhatási körülményeket, de egyáltalán életkörülményeket fenntartani.

Aki járt már úgynevezett cigánysoron biztosan látta milyenek az állapotok arrafelé. A gyerekek koszosan, szakadt rongyokban rohangálnak, a házak düledeznek. Akkor hova megy ez az kurva pénz? Amit fent becsültem az több, mint faterom fizetése, ráadásul nem egy-két ezressel. Érdekes módon valahogy a mi házunk nem esik szét, az udvar rendezett, mindennap eszünk rendesen, sőt fürdünk is. Nincs jólét, de megélünk, na.

Ők valahogy nem!? Több kellene nekik, mindig csak több.

Vagy vegyük a másik helyzetet: menő ruhák, mercik, kilós fux-ok a nyakukban és húsz-ezresekkel pózolnak az iwiw-en.

Érdekes nem?

Mindenféle ellenszolgáltatás nélkül, csupán azért mert cigányok százezreket kapnak, meg ingyen ez, meg azt.

Konklúzió nincs, azt vond le te!

----------------------------

Kiegészítés: "A polgármester becslése szerint az 1020 fős településen élők fele, az iskolában tanulók nyolcvan százaléka cigány származású." Vajon milyen lehet az közbiztonság arrafelé? Én tizenpár éve 6-8 cigánytól féltem bemenni általánosba, pedig akkor azt sem tudtam, mik ők?!

Jobbikos EP-képviselők a Magyar Parlamentben.

Morvai igazából annyira nem is érdekes, sokkal jobb, amit Szegedi Csanád prezentál 5:30-tól kb.

Azért valahol nem csodálom, hogy a MSZP-s képviselők (is) kivonultak. Biztos nem esett nekik jól, de megérdemelték.

Igazából túl sokat nem szeretnék itt foglalkozni a témával. Két dolgot viszont mindenképpen meg kell említenem itt is.

Egyrészt egy linket:

http://jezusszive.crpl.hu/sorrel-marpedig-nem-koccintunk/

Másrészt egy idézetet, melyek Kiss Ernő utolsó szavai voltak.

„Árpádok dicső szentjei, virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük.”

XY: biztos, nem érint a dolog 

Lehet, hogy túl sok van, amiről azt gondolják, engem nem is érint.

Hogy nem kell nekem szólni, ha a srácok mennek valahova. 

Hogy én elvagyok a saját szellemi gettómban! (Nem, itt nem az általam használt definíció az érvényes!)

Nem szeretném tovább ragozni, hisz' akire főleg vonatkozik úgysem olvassa...

tudod mi a szar?? hogy szinte csak olyan emberekkel beszélhetek ezekről a -magyarság fennmaradása számára égetően fontos- dolgokról, akik egy-két dolgot kivéve, de egyet értenek velem. és soha olyanhoz nem jut el a szavam, aki miatt érdemes lenne torkom szakadtából kiáltanom!

de nem adom fel, akkor is kiabálok a kibaszott üveg aljáról! nem hagyom, hogy nélkülem gördüljön a kő! nem hagyhatom, hogy ne hallják, amit kiabálok évek óta! egyszerűen NEM!

Azt hiszem megtaláltam az egyik leghasznosabb programot vindózra!

A kis alkalmazás neve Stickies, igazából annyit tud, hogy kis sárga (vagy amilyent akarsz) cetliket tesz ki az asztalra, amikre írogathatsz kedvedre.

Kép:

A legjobb az egészben, hogy teljesen ingyenes, memóriát nem foglal és tényleg hasznos.

Letölthető a szoftverbazis.hu-ról például.

Nem kell megijedni a címben feltüntetett név nem valami fantazmagória! Csupán a mindenki (mondom mindenki!) által szeretett Főnök új zenekara.

Speciális tribute zenekar. Műsoron: a '70/80-es évek fordulópontján üzemelő rockzenekarock (Piramis, Beatrice, Bizottság, Hobó BB. és P.Mobil) dalainak felidézése, metálosabb adaptációban.
Tagok: Katona László - ének, Fülöp Artúr - basszusgitár, Csatári Márió - gitár, Bartha József - billen(kü)tyük, Májer Dániel - dob.
 

Mindez a Kóbor Angyal és a Fekete Bárányok első klipje alatt olvasható. (Nálam fölötte!)

Ezen kívül jó hír még, hogy az AKELA zenekar is újra összeáll. Novemberben Pécsett adja első koncertjét. Elvileg a régi felállással. Öröm! Új lemez, turné, III. Búcsúkoncert. Ergo: nyertem egy sört! 

A műsor többi része ITT, meg ITT, meg ITT, meg ITT is.

Ez a fickó valami iszonyatosan vicces. Mármint az író, fordító (egyetemen történelmet tanító!) Rostás-Farkas György.

Azért azt mondani, hogy 1000 körül India Anglia gyarmata volt és a cigányokat az angol kávéházakba hurcolták muzsikálni kicsit erős. 

Havas stílusa meg a szokásos, ami nekem bejön. Az unottság, lenéző magatartás, amivel az embereket kezeli valahogy szimpatikus. Nem azt mondom, hogy ha velem esetleg így viselkedne valaki (akár ő is), nem küldeném el melegebb éghajlatra.

Akinek esetleg megvan a Vas megyei cigány vajda elérhetősége, kérem irányítsa hozzám. Szívesen elbeszélgetnék vele. Ja, meg bemutatnám R.Robinak, aki szívesen beszél neki a csörötneki pedagógiai élményeiről. A műsorban (sic!) elhangzott, hogy egy iskolai összetűzést megoldott már a zalai vajda. Kíváncsivá tett.

Alább a videó nézése közbeni felvetéseim:

• Hajjaj: - szegénység van ebben az országban és mivel nincs olyan, hogy cigány szegénység, következésképpen nincs olyan, hogy cigány bűnözés, hát hogy is lenne? -Mondá az országos vajda! 
• Havas a második részben Olaszliszkával kapcsolatosan akkora jót mond! Érdemes, true story!
• Ápropopo: a cigány vajda miért olyan kibaszott gazdag? és ha ő olyan kibaszott jóarc, mert összefogja a cigányságot, meg miafaszom. Akkor miért nem ad abból a gecisok pénzből (amiből futja márkás öltönyre, cipőre, maffia kalapra, házra, kocsira, fux-ra...) a szegény, putris cigánynak?
• - Én azt mondom, hogy a rendszerváltás vesztesei a cigányok! -én meg azt, hogy "megazanyád!"
•  - És hogyan tudná képeztetni a gyerekét, egy ilyen szegény cigány család? Havas: -Ösztöndíjból! Én: - Srácok, az oktatás én úgy tudom, ingyenes. A könyveket segélyként megkapják a nagycsaládosok (három vagy annál több gyerek). Kérem a következőt! Esetleg lehet, hogy az gond, hogy NEM is akar tanulni, hogy utána dolgozhasson?!
• Rostás szintén: "A cigány amennyire magyar, annyira cigány is és fordítva! Ez érvényes! Nem vagyunk mi tolvajok!"
• Azért figyelitek, hogy a cigányoknak az összes érvük (Bár ez mind érvelési hiba, méghozzá, ha nem tévedek argumentum ad hominem ) az, hogy "de a magyar is!" Miközben a cigányság egy tényleges kisebbség, ergo ha súlyozva nézzük a mérleg nyelve erősen feléjük billen! (Konkrétan itt arra gondolok, amikor Havas felveti, hogy az össze prominens, országosan ismert cigányvezetőt megvádolták már valamiféle sikkasztással, lopással (vö. Kolompár Orbán esete).)
• - A cigányságot nem lehet egymással szembe hangolni, mert mi annál okosabbak vagyunk, hogy nem fogunk egymás ellen harcolni! vö. maffialeszámolások!
• Havas elég rendesen küzd, látni rajta, hogy próbál polkorrekt lenni, de azért annyira nem jön össze! Pont ettől hiteles és élvezhető.

Mindjártmegírommindjártmegírommindjártmegírommindjártmegírommindjártmegírom....

Csak előtte még két nap közmunka!

Megint megnéztem a The Fountain c. csodát, még mindig jó!

~12 óra olvasás után fáj az agyam és a szemem pépessé válik. Pontosabban olyasmi lehet mint Kelly-nél. Aztán alvás.

Ez meg csak úgy tetszik:

Ír népies punk rock! Tipikus bulizene. Táncolós, iszogatós,ugrándozós. Ejnye, no tudnak ezen az írek is bulizni, meg inni! Endzsój!